Where are you going?
2011 október 5. | Szerző: Fóti Péter
– Would you like some lunch, Sir?
– Thank you, I just had lunch.
– Than some dinner, Sir…?
– ?
A címadó slágert már utazó csendestársam (azért csendes, mert együtt még nem utaztunk) a Vándor is kivesézte a blogjában, de a téma örök, én is találtam róla pár sort a feljegyzéseimben:
Érkezésem utáni hetekben az emberek viselkedésében az egyik legfárasztóbbnak a folyamatosan visszatérő kérdést éltem meg: where are you from, Sir? Hová valósi vagy, uram? Úgy kell elképzelni, hogy mész az utcán és a szembejövők, útszélen ülők, árusok közül minden második felteszi ezt a kérdést. Néha egy bciklis érdeklődik, meg sem állva, néha egy lassabban haladó autó vagy busz ablakán hajol ki a ráérő nepáli, hogy megkérdezze: honnan jössz? A választ természetesen nem hallja, már messze robog. De azért kérdez. Fiatal, öreg, nő, férfi, kérdez. Eleinte az ember illedelmesen válaszol mindenkinek. Aztán bevágja a durcit, és úgy tesz, mintha nem hallaná. Aztán jön az a fázis, amikor mindenkinek mást válaszol (a világ legtöbb országát már megadtam feleletként. Tulajdonképpen mindegy, a reakció úgyis az lesz, hogy: nice country, Sir). Pár napig az ember jól szórakozik azzal, hogy úgy viselkedik (mármint ahogy a kicsi fejében elképzeli) ahogyan egy jamaikai, egy kuvaiti, egy ugandai vagy szimplán egy srác Seattle-ből viselkedne. Aztán következik az, amikor csak annyit mond, finoman rezgő arcizmokkal: Europe. Végül az egész kezdődik elölről, a szép udvarias válaszokkal: Magyarországról származom, ez Európában van, köszönöm, Nepál is szép, viszlát.
Ma délelőtt új önkéntes érkezik a kolostorba. Lány. Bár tudtam, hogy ma jön, váratlanul ért ahogy összefutottunk a lépcsőn. Ő felfelé, én lefelé. Csinos. Gondolkodni nem volt idő, ránézek és már mondom is: where are you from. Agyamban hangos robajjal összedől egy világ. De percekkel később, amikor még mindig bamba mosollyal bámulok magam elé – lány már sehol – az jut eszembe: semmi gond, akklimatizálódtam.
Bebuszozok ebédelni a városba. Ahogy kijövök az étteremből feszülő hassal, a szomszédos étterem felszolgálója szólít meg. Ld. bevezető. Egyszerűen nem tud megrendíteni.
Hogy mennyire akklimatizálódtam, azt a délután mutatja meg. Ülök egy minibuszban, jobbról s balról passzíroznak, levegő alig, a lábamra az előttem kuporgó néha rááll, néha ráül, ölemben egy srác. A szokásos. Dúdolom a recsegő hangszóróból ordító bollywoodi slágert. Tök jól vagyok. A minibusz lassít, az út mentén négyen állnak és egyik sem száll fel. Fejüket csóválva intenek a sofőrnek: tovább. Nem hiszem el! Egy busz, amin én utazok és a helyiek már úgy döntenek nem férnek fel!!!!!
Ott és akkor persze nem tudtam képet készíteni- ahhoz T1000-nek kellett volna születni. De van egy jó mobilképem a belvárosi buszról. Speciál van rajta egy kakukktojás is…
Visszatérés
2011 szeptember 27. | Szerző: Fóti Péter
– A biztonság kedvéért csináljunk egy röntgent.
– Ok.
(kicsit arrébb)
– 800 rupi lesz a röntgen.
– Maradhat.
Mustangról lefelé jövet sikeresen eltörtem a lábam. Egész pontosan egy fáradsági törés jelent meg az egyik lábközépcsontomon. Két hétig még császkáltam vele, reméltem el fog múlni, utána mentem csak el a dokihoz, hogy nem enyhült a fájdalom. A kórházt már korábban bemutattam, úgyhogy tudtam mitől félek… Szerencsére van egy másik kórház is Pokharában. Nepálban mindig van egy másik lehetőség is. Szerintem a mindent elmosó esőzések miatt készülnek fel: még egy villanyvezeték, még egy asztal, még egy generátor, még egy motor, még egy ágy, még egy út, még egy feleség és még egy kórház.
Bár a sérülésem miatt nem lett volna kötelező – a doki azt mondta három hét pihi, ha kimegyek az utcára, meg vegyek bakancsot ami tartja a lábam – de úgy döntöttem inkább Magyarországon lábadozok. Soha nem voltam még ennyire nyugis beteg. Itthon ülök, írok, van internet (!!!) nincs áramszünet és néha jön a kutyánk és körbeszagol. Idilli. Remélem a törés is gyógyul ahogy kell.
Sztorim pedig még van bőven, a gépemen és a fejemben is, úgyhogy így utólag még jönnek a ráadások, hogyan vészeltünk át egy földrengést, miért nem kell félni a kolostor kutyájától, hogyan traktoroztunk le a Himalájából, csak amik itt előttem vannak a gépben. 🙂
A mostani bejegyzéshez két fotó. Az első: Kingfisherrel repültem Kathmanduból Delhibe. A Kingfisher az egyik légitársaság a 7-ből, ami a Skytrax szerint ötcsillagos szolgáltatást nyújt. (Én 22.000 Ft-ra alkudtam le a jegyet Pokhara Lakeside-on, amiről valószínűleg nem tud a Skytrax.) Ezt utólag tudtam meg. Ott csak annyit mondtam, hogy lehetőleg valami nagy lábteres helyet adjanak, mert a lábam nincs túl jól. Elég nagy lábteres helyet adtak. A fenekem alá meg bőrfotelt. A számba meg nyugati kaja- és piahegyeket. Bár nem látszik, hogy mekkora fotelben ülök, a fejem igen. Ilyen a fejem a business class-on:
Nepál pedig az egyik legszebb arcával búcsúzott tőlem:
Upper Mustang, Samar
2011 szeptember 23. | Szerző: Fóti Péter
A falu közvetlen szomszédságában egy kiugró szikláról ezt láttam:
Mustang, ahol még van egy kis fű
2011 szeptember 23. | Szerző: Fóti Péter
A video Samar falu közelében készült 4000 méteren.
Mustang – szemműtétek – kezdem a végén
2011 szeptember 23. | Szerző: Fóti Péter
A mustangi három hét alatt három szálon futottak az események, amiket követnem kellett a kamerával. Az első ami a leglátványosabb volt: az egyedülálló mustangi táj. A második az orvos- és segítőcsapat munkája. A harmadik a szerzetesek útjának dokumentálása a kolostortól hazáig, fizikai és érzelmi szinten.
Amit az orvosok csináltak lenyűgöző volt. Az egész expedíció a new york-i Scott Hamilton fejéből pattant ki. Ő már tavaly is szervezett Nepálban egy szemorvosi vizsgálatsort, de akkor a tesztek és a műtétek egyetlen helyen folytak. Történetesen a pokharai Pema Ts’al kolostorban, ahol én is tanítottam.
Az első „Eye expedition” sikerén felbuzdulva vágott bele az idei tervezésébe. Ismeretlen és sok helyszín. Egyhetes túra, felszereléssel, terepen. Nomád körülmények három hétig. Ezek a fickók elég bevállalósak…
Tőlem nem volt egy nagy szám, hogy csatlakozni akartam: érdekelt, hogy honnan származnak az „én” szerzeteseim, akartam találkozni a családjukkal, úgyhogy mondhatom kapóra jött, az orvoscsapat mustang-i útja. Najó, ez a duma. A valóság az, hogy valami nagyon mély vonzódást éreztem, ahogy először hallottam Mustangról. Tudtam, hogy ott a helyem. Azonnal írtam Scottnak. És bár igaz, hogy Scott válaszát a leghülyébb időpontban kaptam meg, mégsem kellett sokat gondolkodnom, hogy elfogadjam az ajánlatát: ha segítek az orvosok munkájában, ÉS fotósként is tud használni, mehetek. Leírtam neki, hogy tanultam egy évig alapvető nyugati orvoslást plusz két évet alternatív medicinát, és hogy gyakorlatom van az emberekkel való munkában is, mire jött a válasz: csatlakozhatok.
A többi történelem :- ))))))))))))))
Ok, olyan nehéz erről írni, mert mi, akik ott voltunk, naponta éltük meg a csodákat: a fennséges tibeti tájat, a tibeti kultúrát a mindennapokban, gyógyultakat, és reményt kapottakat. Láttunk embereket akik szürkehályog műtét után újra láttak, szerzeteseket akik minden erejükkel segítették a munkánkat, apró falvak közösségeit, akik vendégül látták a szomszédos falvakból érkező betegeket.
Az utolsó előtti napon Scottal beszélgettem, miközben mellettünk a nepáli orvost hallgatta 30 ember, akik előző napon estek át sikeres szürkehályog műtéten. Hullafáradtak voltunk és tudtuk, hogy már nincs több dolgunk, csak ki kell jutnunk a tiltott zónából mielőtt lejár az engedélyünk (Mustang államilag védett történelmi terület). A meghatódástól és a boldogságtól nevettünk és sírtunk. Szinte hihetetlen érzés volt, hogy megcsináltuk. Sikerült egy videót készítenem ahol eleinte nem vette észre, hogy megy a kamera. Nekem „átjön” 🙂 a pillanat hangulata, ahogy észreveszi a kamerát és folytatja a gondolatot. Az, hogy a háttérben meg valaki beleröfög a hangsávba, bizonyítja, hogy tényleg Nepálban vagyunk…
Video: Scott
Kínai termékek
2011 szeptember 23. | Szerző: Fóti Péter
Mustangról sokat fogok mesélni. És amit láttam elvarázsolt. Ami nem tetszik, arról nehezen beszélek, ezért inkább azzal kezdem.
A kínai (Tibet) határ itt van a közelben, Lo Manthang felett. Innen hozzák az olcsó kínai termékeket, amiket aztán gyalog, pónikon, traktoron szállítanak lefelé Nepálba. Tudom, tudom jól, hogy az itteniek életét nagyon megkönnyíti az az étel, ruha és egyéb tárgyak tömege ami Kínából, olcsón jön. Mégis… mégis látom azt is, ahogy áramlik át valami Mustangon ami nem ide tartozik. Szerintem. Hamarosan kész lesz az út amin autóval el lehet jutni egészen a fővárosig. Egy.két év alatt, ahogy most haladnak a munkák. A helyiek örülnek, a változásnak. Annak csak a pozitív oldalát látják. Nem ítélem, nem ítélhetem el őket.
Egy fotó ahogy Tsarangban hajnalban pakolják le a Manthangból érkezett traktort. (Háttérben egy szerzetes fogat mos ott ahol én zuhanyoztam 🙂 )
Kíváncsi lennék Ti hogy látjátok ezt a kínai import dolgot.
Szerelmem, Pesawati naan
2011 szeptember 23. | Szerző: Fóti Péter
– Korábban egyszer ettem itt egy paneerral töltött naant. Nem tudja…
– Pesawati naan.
– Tessék?
– Pesawati naan!!!
– Biztos?
– Naná, haver.
– Olyat kérek. Sokat.
Kathmandu. Várom otthoni barátomat, aki holnap érkezik. Jó ez az étterem, már voltam itt korábban is. Az ember, ha nem annyira kalandozó hangulatában van, szeret visszatérni ismerős helyekre. Asszem valami ilyesmi lehet a házasság is… De most maradok létezésünk másik alappillérénél, az evésnél. Szóval, az ember szeret visszatérni ismerős helyekre, ahol tudja, hogy számíthat jó kajákra és nem számíthat egyhetes intenzív hasmenésre. Az ember olykor biztonsági játékos. Kathmandu, Boudha kerület, a Boudha Main Gate-tel szemben (egész pontosan a Main Gate-től 25 m-re levő sikátorral szemben, amely sikátoron át megközelítve a Sztupát, nem kell napidíjat fizetni), az út túlsó oldalán, a fejet kicsit lehajtva (erről már sokat írtam, de ha egyszer tényleg útikönyv lenne a blogomból, minden 180 centi feletti olvasónak javasolni fogom a téli sapka viseletét. egész évben. mindenütt. lehetőleg bojtosat, hogy még kevésbé fájjon.) egy kapualjon át lehet megközelíteni a világ egyik legjobb éttermét. Royal Tandoori Fast Restaurant and take away. A kiszolgálás jó, az étel tökéletes, a felettem végigfeszülő botrányos színű hatalmas műanyaglap pedig valószínűleg a tulajdonos óhaját fejezi ki: NYUGATI TURISTÁK KERÜLJENEK! A hely tényleg annyira erősen riasztó, hogy egyetlen európai arcot sem látok. Tulajdonképpen én is csak azért kerültem ide, mert a jó múltkor – határozottan nem biztonsági játékosként, táskámban a megfelelő gyógyszerekkel – vagányan beültem ide, majd az étlapon szereplő hatalmas curry és naan gyűjteményből találomra ráböktem néhányra.
Hogy ezt a nagyok hogyan csinálják azt itt lehet megtekinteni (Bruce Lee, Sárkány útja, reptéri étterem jelenet, 5.30-tól)
http://www.youtube.com/watch?v=wEbtCh18EXg
Furcsa mód, az én esetemben mindegyik kaja tökéletes volt és még passzoltak is egymáshoz. De az is lehet, hogy kértem egy csomag szalvétát, egy nagy pohár csirkevért és három doboz fogvájót, de a pincér megkímélt és módosította a rendelésemet.Az egyik étel különös megfogott, most amiatt vagyok itt, de már útközben azt pörgettem magamban, hogyan fogom elmagyarázni, hogy mit szeretnék. Most itt ülök, és nincs gond, a pincér – úgy tűnik – pontosan tudja mit próbálok körülírni és a hiperlaza stílusából azt is megértem, hogy nem egyedül vagyok kapcsolatfüggőségi viszonyban a pesawati naan-nal. Azért jól esik, hogy végre „lehaveroztak”. A sok „Sir”-től Nepálban már kezdtem magam egy előkelő angol klubban érezni. Természetesen csupán audiotíve…
Szóval, kéremszépen. Ez egy túróval töltött naan. De a túró nem ám a szokásos sajtszerű sós paneer (http://en.wikipedia.org/wiki/Paneer) Nem. A pesawati naan nem a sós túróval készül, hanem annak édes testvérével. (ez a poén nekem is fájt) De a lényeg az, a pesawati naan, nem paneer naan. Isteni, de könnyen elrontható étel. A világon két helyen készítik tökéletesen: Sóskúton, Pest megyében, és itt (a Main Gate-tel majdnem szemben, stb. tudják…). Tartozom egy vallomással, kedves sóskúti barátaim. Azon a szombati estén, amikor Ti színházba mentetek én meg a kutyákra vigyáztam, és úgy búcsúztatok el, hogy nyugodtan egyek bármit („your words, not mine” – Jesus Christ Superstar) amit a konyhában találok, nos azon az estén szerelmes lettem. Ha jól emlékszem Ti azt paneer naan-nak hívtátok, de lényegében, talán az otthoni édes túró miatt, pesawati naan-t készítettetek. Én pedig csak sétáltam a nappali, a konyha és a kutyák alkotta körön, körbe-körbe mint Micimackó és Malacka, de a lábnyomok helyett csak az este során elhangzott elégedett nyögések száma nőtt.A kutyák jól voltak, időben lefeküdtek.
A hely kiszámítható. Hozzák a csúcsformát. A kezemet kicsit alaposabban kell megmosnom mint a sóskúti kutyák után, amiről eszembe jut a múlt hét szerdai Kathmandu Post fő cikke: Nepálban újra bezártak egy palackozott vizet készítő gyárat, ugyanis sima csapvizet palackoztak, ráadásul a tárolás során további fertőzéseknek tették ki.
Cheers…
Tashi láma
2011 szeptember 11. | Szerző: Fóti Péter
– Nagyon helyes ez a hotel.
– Elnézést, mit mondtál, Tashi láma?
– Nagyon helyes ez a hotel.
– Te nem vagy ép! :)))
Kis filozófiai eszmefuttatás következik. Jason Bourne rajongók (magam is az vagyok) ugorjanak a harmadik bekezdésre!
Nem mintha az elmúlt pár hónap feljogosítana rá, vagy akár egy élet feljogosítana rá, de egy ideje bennem van, hogy megírjam a kritikámat a buddhizmusról. Forgattam-forgattam a fejemben a gondolatot és valahogy sehogy sem állt össze. Mármint nem a kritika, hanem, hogy miért is akarom megírni. Aztán rájöttem, miért: mert ez az én kritikám. Nem a buddhizmussal van bajom, hanem saját magam buddhista részével. Illetve, mivel az egész buddhista rendszert nem ismerem – hallottam másfajta tanításokról már mint az itteni – azzal a részemmel aki korlátokat szabályokat fektet le, mert azt hiszi így fog haladni. És fog is persze! Kedvenc mesteremet idézve: “Biciklivel a Holdra. Nem fog menni. Ha gyorsabban tekersz, gyorsabban fogsz haladni. És?” Miután kellőképpen elbeszélgettem magammal – pedig doktorok is voltak a környéken – elutasítás helyett úgy döntöttem arról írok, hogy mit és miért szeretek itt. Illetve kit. Jöjjön Jason Bourne.
Van ez a figura. Folyton vigyorog. Illetve ha nem vigyorog, akkor is. Elfogad. Hibáimmal (úgy értem másokat fogad el a hibáival), esetlenségemmel, otrombaságommal. Ez az ami AZ. Ok, filozófiai TÉNYLEG kikapcs, jöjjön a sztori.
Már elég sok napja vagyunk úton ahhoz, hogy megunjam az én trópusi környezethez szokott szerzeteseim lábszagának szagolgatását. Az előző mondat hiányzó logikai elemei: 1. együtt utazunk Mustangban 2. közös a szállásunk is – egy vag két nagy szoba 3. Pokharaban meleg van 4. Musztangban hideg 5. a hidegben bazira nincs senkinek se kedve megmosakodni tetőtől talpig.
Illetve Tashi lama minden reggel megmosakszik, de lássuk be egy (bocsánat, kettő) jószagú láb még nem csökkenti számottevően egy 18 fős fiútársaság egy hetes lábszagát. Viszont – e rövid ám életbevágó kitekintés után – jöjjön a jó hír: megérkezünk Tsarangba. Tsarangban van a környék legrégibb kolostora és könyvtára. Mindkettő többszáz éves, hogy pontosan mennyi azt nem tudom, mert eddig három különböző adatot találtam róla. Minimum 400, maradjunk ennyiben. Vagy azért, mert érzik, hogy milyen közel áll hozzám ez a táj és kultúra, vagy azért mert azt érzik, mennyire tiszteletben tartom a munkájukat, vagy szimplán belesimultam a szerzetesek tengerébe (nem) a lényeg, hogy a főapát engedélyt ad, hogy a kolostor vendégszobájában aludjak. A vendégszoba közvetlenül a pujaterem fölött van, hatalmas ablakából a tibeti plató, szél és időszakos esőzések szabdalta-töredezte hegyeire nyílik kilátás.
Szobatársam egy van, Tashi lama, úgyhogy a kilátás csodálása után úgy döntök, elmegyek testet (és lábat!) mosni. Ezt egy slauggal tudom elkövetni a kolostor kertjében. A kilátás innen szintén pompás, viszont nem vagyok meggyőződve, hogy nem készült
rólam video-felvétel valamelyik ablakból. Asszem ritka látvány lehettem az estébe hajló délutánban, mint a naplemente előtt szentségelő és ugráló, jeges vízzel mosakodó fakír. Azóta sem merek rákeresni a youtube-on a “yeti having shower in the garden of our monastery” videóra. Nyolc óra van, de mindketten elég fáradtak vagyunk, lefekvéshez készülődünk. Közben megérkezik Leckshey két nagy takaróval. Az egyiket a földre fekteti, hogy ő is a szobánkban fog aludni. Tehát lábszag ma is lesz. Ajvé!
Hogy a lábszagnak köszönhető vagy sem, nem tudom, de pár perc múlva már alszunk is, majd arra ébredünk, hogy valaki dörömböl az ajtón. Megrémülök, hogy most dobnak ki a himalájai éjszakába, mert zuhanyoztam a szent területen vagy tudom is én. Tashira nézek, aki felült az ágya szélére, de látom az arcán, hogy fogalma sincs, hol vagyunk. Meg egyáltalán mikor. Aztán bizonytalan léptekkel az ajtóhoz döcög és beenged egy kis kopasz (ez nem valami lekezelő jelzős szerkezet, itt mindenki az) figurát, kezében egy tálca, a tálcán teáscsészék. Az ágy szélén ülünk, a teát kortyolgatjuk álmos szemmel. Jól esik a forró, tejes tea, ráadásul nem sós ami külön öröm. Ekkor zajlik le a bevezető párbeszéd amikor is Tashi lá “lehotelezi” a kolostort, amit utána még nagy térdcsapkodások közepette jó tíz percig ragozunk, hogy a kilátás is milyen szép ebben a helyes hotelben, és a kiszolgálás is milyen kedves, és hogy elégedettek vagyunk a menüvel is, meg egyáltalán majd ajánljuk másnak is. Még lámpaoltás után is röhögünk.
Szóval. Arról, hogy milyen amikor gyakorol vagy amikor tanít Tashi lá, egy másik bejegyzésben fogok írni.
Másnap a kolostor egyik lakója diszkréten belémkarol az udvaron. Látod, ott azt a muanyag kabint? Igen. (három méterre van a slaugtól) A nap felmelegíti a vizet ami aztan a rózsából folyik ki. Értem. Mi speciel ott szoktunk zuhanyozni… Mondja angyali hangon, közben elengedi a karomat és tűnődve továbbsétál.
Búcsú :)
2011 október 20. | Szerző: Fóti Péter
Bár terveztem, hogy még utólag megírok, megszerkesztek írásokat Nepálról, már látom, hogy az csak egy terv marad. Jó itthon lenni. Annyira jó, hogy le is köti a figyelmemet. Húztam, halasztottam a blog írást, aztán rájöttem, hogy nem fogom erőltetni. Viszont tervezek egy másik blogot, ami a fotózásaimról fog szólni…
Mindenkinek köszönöm aki olvasott kicsit-sokat… és velem volt.
Oldal ajánlása emailben
X