Minden városban vannak kötelező programok. Ilyen Párizsban az Eiffel torony, Londonban a London Eye, Sidney-ben
az Operaház, New Yorkban az Empire State Building, Budapesten a Vakvarjú, a Szindbád, a Rosenstein, a Taj Mahal, a Wasabi, a Parázs, az Okay Italia és egy csomó gyrosos – azt hiszem, megint éhes vagyok…
Pokharában a Lake Side-on vannak a „kihagyhatatlan” programok. Ameddig tudtam kihagytam őket, de ma jött az ihlet, hogy régi idők nyaralási rutinját kövessem. Az egyik könyvesboltban veszek egy krimit és elhatározom, hogy elmegyek csónakázni a tóra, napozok és olvasgatok.
Nepálban mindent szabad, kivéve egyet: tervezni. Illetve szabad, csak el is kell tudni engedni a tökéletesen kitervelt célokat. Elengedés témakörben még van mit csiszolni magamon, de „szerencsére” az Élet mindig hozza a lehetőségeket. Most sem történik másképp.
Ahogy leérek a partra, naná, hogy két csinos amerikai lányba futok, akik szintén csónakázni indultak, és naná, hogy akkor már „share”-elünk egy csónakot. Ok, bevallom, nem esik nehezemre elfogadni, hogy így alakul a csónakázás. Sétálunk a parton a csónakkikötőig:
Off-season van, úgyhogy turista alig, kedvünkre válogathatunk a csónakok között. Kibérelünk egyet, ami viszonylag stabilnak tűnik (táskámban van a kamera) és pár perccel később már a tó közepén sütkérezünk a napon.
A sütkérezés hamar lángra lobbanássá válik (nem átvitt értelemben) – az izzó nap hatására eszméletlen forróvá válik a levegő, a csónak fája szinte éget. Még az utam elején elhatároztam, hogy bárhogyan alakul, semmilyen vízben – legyen az tó vagy folyó – nem fogok fürödni Nepálban, nem kockáztathatom, hogy megbetegedjek, megcsípjen valami stb. Az elhatározásom halványan még ott van valahol a gondolataim mélyén, és agyam egy része kétségbeesve figyeli, ahogy dobálom le a ruháimat, hogy a lányok után én is beugorjak a hűsítő tóba. Mennyei!!! A tó közepén vagyunk, se közel se távol senki, felettünk a szikrázó nap és hófehér felhőpamacsok. A víz olyan, mint a Balaton, csak tisztább vagy koszosabb. Mindenki döntse el maga… Na igen, és az egyik oldalon azok a hegyek… A tó vize tökéletes hőmérsékletű, sokáig úszkálunk, majd felkecmergünk a csónakba és még egyet hajókázunk mielőtt visszaevezek a partra.
A lányoktól elbúcsúzok – semmi sem tart örökké :- ) és hazafelé még lefotózók egy madárfát:
A Devi’s Fall úgy látszik egy másik napra marad.