Vizsgakvíz

2011 július 25. | Szerző: Fóti Péter |

– És a nyertes csapat… a Nawang!
– Khmm… Nobel…
– Köszönöm. Szóval a Nobel!

A tanítványoknak a tanév vége felé vizsgázniuk kell, hogy a következő osztályba léphessenek. Vannak komolyabb vizsgák és könnyebbek. A hetedik osztály angol vizsgája az utóbbi kategóriába tartozik. Hogy ettől ők vagy én könnyebbültem meg jobban, azt nehéz eldönteni, mindenesetre az elmúlt napokban lelkesen készítettem a vizsgakérdéseket.

Persze – pont úgy mint otthon – csak az utolsó napokban kezdtek gőzerővel tanulni a szerzetesek. Az is ismerős, hogy minden kiskapuval bepróbálkoznak. Tegnap folyamatosan azzal nyaggattak, hogy áruljam már el a kérdéseket. Ma pedig árgus szemekkel figyelik, hogy milyen papírokkal cirkálok a kolostor folyosóin.

Várakozásban a vizsga előtt:

De a kérdéseket az utolsó pillanatig csak én tudom. És emiatt most indul is bennem egy kis aggódás, ugyanis reggelinél szóltak nekem, hogy a vizsga nyilvános! Itt van minden tanár és szerzetes, én meg – hogy a vizsga feszültségét oldjam – a Pókember eredeti foglalkozását is beraktam a kérdések közé…

A kicsikkel kezdődik a vizsga:

A hetedik osztály előtt vizsgázik a harmadik osztály, ide jár az én kis zseni UFO-m. Naná, hogy ő válaszol helyesen a legtöbb kérdésre.

Eljön a hetedik osztály ideje. A diákjaim kiválnak a többiek közül és előrejönnek a padokhoz. Tizenöt kérdés plusz két mentő. Kihangosított mikrofonba beszélek, gondolom ez segít, hogy komolyabban vegyék a vizsgát a diákok. Gyorsan pörögnek a kérdések és a válaszok. Eljön a Pókemberes is. Felolvasom, körbenézek. A tanári asztalnál egy-két szemöldök a magasba emelkedik, de semmi komolyabb reakció. Elfogadás, megértés, buddhisták. Jól van, gyerekek! Kezd jó kedvem lenni! A diákjaim pedig brillíroznak. Amikor az egyik legcsendesebb srác jelentkezik a megoldással, ujjongok belül.

A vizsgán csoportok váltják egymást. Két-három-négy diák alkot egy csoportot, a csoportok együtt nyernek vagy veszítenek.

Van egy abszolút győztes csapat is, amelyik a legtöbb kérdésre ad helyes választ. A vizsga végén engem kérnek meg a nyertes név kihirdetésére, mint vendégtanárt. A legtöbb csapat tibeti névvel játszik, ezért amikor a zsűriasztalnál súgják a csapat nevét, agyam úgy fordítja le: Nawang. Hangosan bemondom a mikrofonba. Röhögés. A vizsgavezető láma mosolyog, száját a közönség felé takarva fordul felém: N O B E L. Aha. Szóval Nobel. Ilyen az, amikor beégek. 🙂

A vizsgáztatás lezárása után az iskola titkárától én is kapok egy szappant és egy kadak-ot. Ez a kendő (általában selyemből) amivel a lámák áldásukat adják a hozzájuk fordulóhoz. Szokás még kitüntetésként kapni – mint most – és a legismertebb formája, hogy ezt teszik az elutazó vendég vagy családtag nyakába. A kadak-ot Wangdu tanítványom helyezi a nyakamba. Rendesen előrehajolok de még így is nyújtózkodnia kell. A szappant a tanítást felügyelő láma adja át. Érdekes, mert eddig nem panaszkodott, hogy nem tetszik neki a szagom :- )