A pokharai tolvaj

2011 július 26. | Szerző: Fóti Péter |

– Jézusom! Kérem, maga is látta azt a boltost, a kislányt üldözni?!
– Igen, uram. A lány egy átkozott tolvaj.

Ma az átlagosnál is jobban tűz a nap. A városban császkálok, tulajdonképpen céltalanul. Szombat délután van, a tanításnak vége, a nepáliaknak pedig a szombat a munkaszüneti nap. A boltok nagy része zárva, a helyiek megtöltik a belvárosi büféket, éttermeket, árnyékos lépcsőket és kapualjakat.

Pokharában a nepáli és indiai átlaghoz képest nincs sok koldus. Messziről felfigyelek egy háromfős csapatra, akik nagy ribilliót váltanak ki a sétálóutcán. Közelebb megyek, és mintha megérezném, hogy valami érdekes lesz, már nyúlok is a táskámba a fényképezőgépért.

Három tündéri kislány kéreget pénzt. Az egyik mintha most lépett volna ki egy mesekönyvből vagy a National Geographic-ból. 

 Kicsit arrébb állok, hogy elégedetten nézzem vissza a csípőből titokban lőtt fényképet, amikor mögöttem valaki felordít. Megpördülök és pont mögöttem elrohan a tündérke, szorosan a nyomában egy nagydarab férfi, kezében a boltok ajtajának lehúzására szolgáló vasrúddal. Futás közben suhint a lány felé. Mindez 1-2 másodperc alatt történik. Megmozdulni sincs időm, csak azt látom, hogy mindenki mozdulatlanul áll. Úristen, mi történik?!

Hát igen. A lány egy tolvaj. De a leggyönyörűbb akit valaha láttam. És persze, már árkon-bokron túl van, a boltos jön vissza duzzogva, de ez nem tart sokáig, Nepálban a haragjukat nem dédelgetik túl hosszan az emberek. 

Mondjuk a „leggyönyörűbb tolvajjal” még nem mondtam valami egetrengetőt, mert nem szoktam tolvajokat fotózni szabadidőmben. Bár valaki a letartóztattakat is fotózza, szóval az is egy fotós szakma. De azt hiszem elkanyarodtam a témától. Szóval csodaszép. És én azért vagyok itt, hogy szép dolgokat fotózzak. Elhatározom, hogy megkeresem.

Első lépésben gondosan becipzárazom a táskám, az irataimat pedig mélyen a nadrágzsebembe tömködöm. Aztán körbenézek és megpróbálom elképzelni hol lehet. Azt hiszem már írtam korábban is, hogy Nepálban a megérzések felerősödnek. Körülbelül 10 perccel később már látom is a tolvajtriumvirátust. Nevetgélnek ahogy közelebb megyek és megkérem az egyiket (a Főtolvajtündért) hogy álljon picit az árnyékos részre, de úgy hogy a szemét megcsillantsa a visszavert fény. Mintha évek óta modellként dolgozna. A második fotó tökéletes.

Adok neki öt rupiát. És ma nagyon figyelek, hogy a hátizsákomhoz ne érjen senki.