Szobám

2011 augusztus 7. | Szerző: Fóti Péter |

Mondjuk a szép padlószőnyegnek, a sok bútornak és a Zöld tara tangkának a fő hátránya akkor mutatkozik meg, amikor valamelyik nagyra nőtt állatra (pók, százlábú, poloska stb.) vadászok, mint Pampalini, és a „vad” mindenütt remek rejteket talál.  

Egyetlen egy állat nem zavar: a gekkó. Általában 10-20 centisek, de pár napja egy egészen apró bébigekkó költözött be hozzám, és folyamatosan a közelemben van. A nagyobb gekkóktól eltérően akkor sem szalad el, ha megmozdulok vagy felé nyúlok. Lehet, hogy összekever az anyukájával? Akkor a látása még nem fejlődött ki teljesen, vagy velem van valami nagy baj… Tudja valaki, hogyan kell bébigekkót nevelni?

 

A másik hátránya a berendezési tárgyak sorában, ennek a gyönyörű ágynak van: levehetetlen a véglapja. Az udvarias vendég szerepkörén egy picit túllépve is próbálkozok – hangos köhécselésekkel leplezve a véglapra mért ütéseket – de semmi, stabilan meredezik az ágy végében, kb 15 cm-el a matrac fölé magasodva. Azon bosszankodom, hogy Nepálban minden nagyra nő: a pókokat nyárson lehetne sütögetni, a százlábú sci-fikben statisztál, a poloska bekopog, mert nem fér be az ajtó alatti résen, a növények szemmel követhetően magasodnak és pattintják ki duzzadó virágjaikat. Az emberek pedig? A 170 centist hívják langalétának? Könyörgöm, miért?! Ők miért nem tudtak megnőni? Miért van az, hogy ha szállok
fel a buszra, nem az a kérdés, hogy a homlokomat beütöm-e, hanem, hogy a mellkasomat!? Ha pedig reggelente megkérdezik, hogy minden ok-e, jól aludtam-e stb. nehezen tudom megértetni velük, hogy minden ok, csak sípcsontközépen vág az ágy.

Viszont béke van és nyugalom és csend. Mármint amikor nem esik. Most – és ez egy elég tág „most”, magába foglalja az elmúlt hat hetet – minden éjszaka zuhog, villámlik és dörög. Egész éjjel hallom, ahogy ömlik le az esővíz az ereszben, az ablakom alatti patakocska a monszun hatására tízszeresére duzzadt és most sebes folyóként dübörög. Azzal nyugtatom magam, hogy mivel félóránként felébredek, legalább nem fog az ágy vége miatt elzsibbadni a lábam, mert tudok mocorogni.

Várom  a reggelit. Akarom mondani, a reggelt. Közeleg a monszun vége, reggelente kitisztul az ég, és az ablakomból kinézve az épülő kolostor mellett megjelenik a Machapuchare, Siva 7000 méter magas szent és tiltott hegye, az egyetlen csúcs ahova ember nem tette a lábát a Földön.