Tashi láma

2011 szeptember 11. | Szerző: Fóti Péter |

– Nagyon helyes ez a hotel.
– Elnézést, mit mondtál, Tashi láma?
– Nagyon helyes ez a hotel.
– Te nem vagy ép! :)))

Kis filozófiai eszmefuttatás következik. Jason Bourne rajongók (magam is az vagyok) ugorjanak a harmadik bekezdésre!

Nem mintha az elmúlt pár hónap feljogosítana rá, vagy akár egy élet feljogosítana rá, de egy ideje bennem van, hogy megírjam a kritikámat a buddhizmusról. Forgattam-forgattam a fejemben a gondolatot és valahogy sehogy sem állt össze. Mármint nem a kritika, hanem, hogy miért is akarom megírni. Aztán rájöttem, miért: mert ez az én kritikám. Nem a buddhizmussal van bajom, hanem saját magam buddhista részével. Illetve, mivel az egész buddhista rendszert nem ismerem – hallottam másfajta tanításokról már mint az itteni – azzal a részemmel aki korlátokat szabályokat fektet le, mert azt hiszi így fog haladni. És fog is persze! Kedvenc mesteremet idézve: “Biciklivel a Holdra. Nem fog menni. Ha gyorsabban tekersz, gyorsabban fogsz haladni. És?” Miután kellőképpen elbeszélgettem magammal – pedig doktorok is voltak a környéken – elutasítás helyett úgy döntöttem arról írok, hogy mit és miért szeretek itt. Illetve kit. Jöjjön Jason Bourne.

Van ez a figura. Folyton vigyorog. Illetve ha nem vigyorog, akkor is. Elfogad. Hibáimmal (úgy értem másokat fogad el a hibáival), esetlenségemmel, otrombaságommal. Ez az ami AZ. Ok, filozófiai TÉNYLEG kikapcs, jöjjön a sztori.

Már elég sok napja vagyunk úton ahhoz, hogy megunjam az én trópusi környezethez szokott szerzeteseim lábszagának szagolgatását. Az előző mondat hiányzó logikai elemei: 1. együtt utazunk Mustangban 2. közös a szállásunk is – egy vag két nagy szoba 3. Pokharaban meleg van 4. Musztangban hideg 5. a hidegben bazira nincs senkinek se kedve megmosakodni tetőtől talpig.

Illetve Tashi lama minden reggel megmosakszik, de lássuk be egy (bocsánat, kettő) jószagú láb még nem csökkenti számottevően egy 18 fős fiútársaság egy hetes lábszagát.  Viszont – e rövid ám életbevágó kitekintés után – jöjjön a jó hír: megérkezünk Tsarangba. Tsarangban van a környék legrégibb kolostora és könyvtára. Mindkettő többszáz éves, hogy pontosan mennyi azt nem tudom, mert eddig három különböző adatot találtam róla. Minimum 400, maradjunk ennyiben. Vagy azért, mert érzik, hogy milyen közel áll hozzám ez a táj és kultúra, vagy azért mert azt érzik, mennyire tiszteletben tartom a munkájukat, vagy szimplán belesimultam a szerzetesek tengerébe (nem) a lényeg, hogy a főapát engedélyt ad, hogy a kolostor vendégszobájában aludjak. A vendégszoba közvetlenül a pujaterem fölött van, hatalmas ablakából a tibeti plató, szél és időszakos esőzések szabdalta-töredezte hegyeire nyílik kilátás. 

Szobatársam egy van, Tashi lama, úgyhogy a kilátás csodálása után úgy döntök, elmegyek testet (és lábat!) mosni. Ezt egy slauggal tudom elkövetni a kolostor kertjében. A kilátás innen szintén pompás, viszont nem vagyok meggyőződve, hogy nem készült
rólam video-felvétel valamelyik ablakból. Asszem ritka látvány lehettem az estébe hajló délutánban, mint a naplemente előtt szentségelő és ugráló, jeges vízzel mosakodó fakír. Azóta sem merek rákeresni a youtube-on a “yeti having shower in the garden of our monastery” videóra. Nyolc óra van, de mindketten elég fáradtak vagyunk, lefekvéshez készülődünk. Közben megérkezik Leckshey két nagy takaróval. Az egyiket a földre fekteti, hogy ő is a szobánkban fog aludni. Tehát lábszag ma is lesz. Ajvé! 

Hogy a lábszagnak köszönhető vagy sem, nem tudom, de pár perc múlva már alszunk is, majd arra ébredünk, hogy valaki dörömböl az ajtón. Megrémülök, hogy most dobnak ki a himalájai éjszakába, mert zuhanyoztam a szent területen vagy tudom is én. Tashira nézek, aki felült az ágya szélére, de látom az arcán, hogy fogalma sincs, hol vagyunk. Meg egyáltalán mikor. Aztán bizonytalan léptekkel az ajtóhoz döcög és beenged egy kis kopasz (ez nem valami lekezelő jelzős szerkezet, itt mindenki az) figurát, kezében egy tálca, a tálcán teáscsészék. Az ágy szélén ülünk, a teát kortyolgatjuk álmos szemmel. Jól esik a forró, tejes tea, ráadásul nem sós ami külön öröm. Ekkor zajlik le a bevezető párbeszéd amikor is Tashi lá “lehotelezi” a kolostort, amit utána még nagy térdcsapkodások közepette jó tíz percig ragozunk, hogy a kilátás is milyen szép ebben a helyes hotelben, és a kiszolgálás is milyen kedves, és hogy elégedettek vagyunk a menüvel is, meg egyáltalán majd ajánljuk másnak is. Még lámpaoltás után is röhögünk.

Szóval. Arról, hogy milyen amikor gyakorol vagy amikor tanít Tashi lá, egy másik bejegyzésben fogok írni.

Másnap a kolostor egyik lakója diszkréten belémkarol az udvaron. Látod, ott azt a muanyag kabint? Igen. (három méterre van a slaugtól) A nap felmelegíti a vizet ami aztan a rózsából folyik ki. Értem. Mi speciel ott szoktunk zuhanyozni… Mondja angyali hangon, közben elengedi a karomat és tűnődve továbbsétál.