– A biztonság kedvéért csináljunk egy röntgent.
– Ok.
(kicsit arrébb)
– 800 rupi lesz a röntgen.
– Maradhat.
Mustangról lefelé jövet sikeresen eltörtem a lábam. Egész pontosan egy fáradsági törés jelent meg az egyik lábközépcsontomon. Két hétig még császkáltam vele, reméltem el fog múlni, utána mentem csak el a dokihoz, hogy nem enyhült a fájdalom. A kórházt már korábban bemutattam, úgyhogy tudtam mitől félek… Szerencsére van egy másik kórház is Pokharában. Nepálban mindig van egy másik lehetőség is. Szerintem a mindent elmosó esőzések miatt készülnek fel: még egy villanyvezeték, még egy asztal, még egy generátor, még egy motor, még egy ágy, még egy út, még egy feleség és még egy kórház.
Bár a sérülésem miatt nem lett volna kötelező – a doki azt mondta három hét pihi, ha kimegyek az utcára, meg vegyek bakancsot ami tartja a lábam – de úgy döntöttem inkább Magyarországon lábadozok. Soha nem voltam még ennyire nyugis beteg. Itthon ülök, írok, van internet (!!!) nincs áramszünet és néha jön a kutyánk és körbeszagol. Idilli. Remélem a törés is gyógyul ahogy kell.
Sztorim pedig még van bőven, a gépemen és a fejemben is, úgyhogy így utólag még jönnek a ráadások, hogyan vészeltünk át egy földrengést, miért nem kell félni a kolostor kutyájától, hogyan traktoroztunk le a Himalájából, csak amik itt előttem vannak a gépben. 🙂
A mostani bejegyzéshez két fotó. Az első: Kingfisherrel repültem Kathmanduból Delhibe. A Kingfisher az egyik légitársaság a 7-ből, ami a Skytrax szerint ötcsillagos szolgáltatást nyújt. (Én 22.000 Ft-ra alkudtam le a jegyet Pokhara Lakeside-on, amiről valószínűleg nem tud a Skytrax.) Ezt utólag tudtam meg. Ott csak annyit mondtam, hogy lehetőleg valami nagy lábteres helyet adjanak, mert a lábam nincs túl jól. Elég nagy lábteres helyet adtak. A fenekem alá meg bőrfotelt. A számba meg nyugati kaja- és piahegyeket. Bár nem látszik, hogy mekkora fotelben ülök, a fejem igen. Ilyen a fejem a business class-on:
Nepál pedig az egyik legszebb arcával búcsúzott tőlem: