Kathmandu 2. nap

2011 június 1. | Szerző: Fóti Péter |

– Valami gond van a világítással a szobámban…
– Nincs áram, uram.
– Értem… Meddig nincs?
– Nem tudom, uram.
– Értem… Holnap lesz?
– Holnap lesz, uram.

Fogalmam sincs, hol vagyok, amikor felébredek. Tudom, hogy majd valamikor utazok Nepálba, de örülök, hogy most még itthon vagyok. Furcsamód akkor sem esek kétségbe amikor realizálom, hogy ez bizony már Nepál… Megcélzom a közeli éttermet, ahol tegnap vacsoráztam, és a reggeli (tea, pirítós, lekvár) elfogyasztása közben a sztupára pillantva elakad a lélegzetem: mára is akad izgalmas fotótéma! Újrafestik a sztupa tetejét! Miközben felhörpintem a masala chai-om utolsó kortyait – rohannom kell, mert nincs nálam teleobjektív és közeli képeket szeretnék – megkérdezem a pincért, hogy mivel festenek, és döbbenetemre azt válaszolja, hogy sáfrányt tartalmazó festékkel! Robogok le a lépcsőn, át a sztupához! Tiszteletem minden buddhista gyakorlónak, de nekem isteni fotótémám van, elnézést-elnézést… Mindazokat, akiket  megzavartam a meditációban, ezúton is megnyugtatok, hogy megérte, mert sikerül még időben odaérnem, hogy gyönyörű pillanatait örökíthessem meg a festésnek!

És a frissen “festett” sztupa is:

Délután elindulok császkálni amerre a lábam visz. Kisvártatva dobok távoli moraja üti meg a fülemet és én kíváncsian arrafelé megyek. Közeledve hallom, hogy trombita és mindenféle fúvós hangszer is részt vesz a zenélésben, el nem tudom képzelni milyen újabb ünnepség lehet ez ami teljesen felborítja a környék csendjét. A zene egy domb tetejéről jön és valahogy a szűk, kacskaringós utcákon nehezen találom meg az utat arrafelé. Épp mielőtt meglátnám az eseményt beugrik mi is lehet az és a
következő pillanatban kiderül, igazam volt: esküvő! Méghozzá hindu esküvő, hagyományosan kifestett résztvevőkkel, eszement mulatozással. Szeretettel invitálnak be és már ott is vagyok a lagzi közepén! Az ifjú pár:

És a mulatozók:

 

Egy órát vagyok velük, majd elbúcsúzom tőlük és tovább sétálok. Hamarosan találok egy árnyas fát aminek a tövébe leülök. Innen festői kilátás tárul elém: a városra és mögötte a Himalájára látni. Elég hosszan üldögélek itt és miközben felettem még vakítóan kék az ég és tiszta az idő, látom, hogy a hegyek felől vihar közeleg és azt is hogy ahol a esőfelhőknek vége, ott újra süt a nap. 

Csodálatos ahogy a vihar egyre közelebb ér! Persze később indulok el mint kéne, így mielőtt a szállásomra érnék elkap a vihar. Miközben futok az esőben, a porosból sárossá váltó utcákon, azon tűnődöm, milyen rég is áztam bőrig utoljára rendesen. Valamikor gimis korom környékén talán? Pedig fantasztikus érzés ahogy az eső és a szél cibálják a ruhámat, a testemet.

A szobámban egy forró zuhanyt veszek és bedőlök az ágyba. Ma nem nagyon beszéltem senkivel (az esküvőn pár szót) jól esik a hallgatás, a csend. Korán lefekszem, hiszen másnap irány Pokhara! Reggel hatkor visz a taxi a buszállomásra.