A repülő osztályfőnök

2011 július 17. | Szerző: Fóti Péter |

– Good morning!
– GOOD MORNING!!!!!
– Sit down, please.

A barátaim közül többen kérdezték már, milyen egy napom, milyenek a szerzetesek és úgy általában, mi is történik a kolostorban. Valószínűleg úgy vagyok vele, hogy ami legközelebbről érint, arról írok a legnehezebben. De most a napi rutinom bemutatása mellett a többiről is ejtek néhány szót. Fotókat utólag fogok még becsatolni, feltölteni.

Fél öt – öt – fél hat körül kelek. Otthon is ilyenkor szoktam, úgyhogy ez nem okoz gondot, itt pedig a legtöbben ilyenkor kelnek, a tanárok még korábban. Elhúzom a függönyöket, és ha éppen nem esik, attól függően, hogy mennyire száradt fel az éjszakai eső, a szobámban vagy odakint tornázom egy kicsit. Ezután a szobámban meditálok és néha kicsit vissza is alszom reggeliig.

Hétkor reggeli. Reggeli után szoktam tornázni egy nagyot, és olvasgatni az első órámig.

10.40 – 11.20: Hatodik Osztály. Négy megátalkodott rosszcsont. 12-16 évesek. Amikor bejövök és köszönök, kórusban, ordítva köszönnek vissza. Ezen magamban mindig egy jót röhögök, de kifelé komoly arcot vágok. Az esélytelenek nyugalmával szoktam végigülni a negyven percet, hogy ma sem tudok nekik megtanítani semmit. Kb. minden másnap tévedek. Ez az az osztály, amelyiket az iskola titkára augusztusban tervez megszüntetni, mert kezelhetetlenek. Nem szerencsés kiemelni valakit, de emberi: közöttük van az egyik kedvenc szerzetesem, Legkpa. Épp annyira intelligens amennyire szemtelen és nagyszájú.

Fotó

Ha nem is sikerült magamról a bölcs és komoly tanár képét elhitetnem velük –  amit szerettem volna – egész jól haladunk az órákon.

11.20 – 12.00: Harmadik Osztály. A tanáruk beteg, ezért átmenetileg kaptam meg őket. Kilenc tündéri, nyughatatlan gyerek, 9-12 évesek. A biológia tanár majmocskáknak hívja őket. Van benne valami. Az egyik egész órán folyamatosan beszél. A másik elkezd rajzolni a táblára, hiába fogom és cipelem vissza a helyére. A harmadik labdát szorongat, édes arccal. Lehetetlen rájuk egy percig is haragudni: amikor az óra közepén odarohannak hozzám, hogy átöleljenek, nem tudok mást tenni, mint közel a sírásig meghatódom. Ma valaki más feleletére figyeltem, majd óra végén ezt találtam a táblán (telefonnal fotóztam le):

Délben ebéd. Utána a tanárokkal beszélgetünk egy picit vagy sétálok egy rövidet a környéken.

13.00 – 14.00: Shedra tanulók. Ők egész nap buddhista filozófiát tanulnak, úgyhogy a nyelvtanulásra már nem igen marad energiájuk. Egyébként is nagyon nagy csoport (22 fő) ami meghaladja az én angoltanári képességeimet. Angol/amerikai filmeket nézünk, amiket a nehezebb soroknál megállítok. Igyekszem mindenkit bevonni a szövegértésbe, de nem könnyű.

A kolostor egyik legértelmesebb szerzetese is ebben a csoportban van. A neve Jamdhak Dhakpa. Nagyon valószínűnek tartom, hogy még fogunk róla hallani…

Utánuk van egy óra szünetem. Ilyenkor néha kimegyek valami „táplálékkiegészítőért” de általában csak ébren fekszem valahol és pihegek.

15.00 – 16.00: tanító lámák. Név szerint Khenpo és Wangdu lámák. Az elején ez volt a legnehezebb órám, mára ez lett a kedvencem. Khenpo agya vág mint a borotva, öröm vele dolgozni. Amikor megérkeztem nagyon keveset tudtak, most már tudunk beszélgetni, egyre több mindent értenek és egyre bátrabban használják az angolt. Velük a kolostor egyik hatalmas teraszán tanulunk, kivéve ha zuhog az eső – mostanában gyakran – ilyenkor bevonulunk Khenpo lá szobájába.

Khenpoval (a képen a bal oldalon) az órán kívül is sokat találkozunk, sok közös dolgunk van, nagyon jó, hogy egyre jobban beszél angolul.

Ezután – a hangulatomtól és az időjárástól függően – vagy a szobámban olvasgatok, filmet nézek (a belvárosban minden filmet meg lehet kapni 75 Ft-ért – boltban, számlával, zacskóval) vagy bebuszozok a városba csavarogni egyet.

Hétkor vacsora.

Vacsora után kiülünk az étkező előtti részre, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a lemenő nap által megvilágított hegyekre. Ha esik is egész nap, ilyenkor csak finoman szitál, félórát simán ki lehet bírni. Ha pedig tiszta az ég, ahogy egyre sötétebb lesz, felettünk szép lassan előbukkan a millió csillag – Nepálban látni legtisztábban az éjszakai égboltot, ha jól tudom – körben pedig feketébe borulnak a hegyláncok. A srácok énekelnek (bollywood-i és amerikai slágereket – nagyon vicces).

Ezután ők még elvégzik az esti szertartásukat én meg visszamegyek a szobámba és fotókat szerkesztek a laptopomon, néha írom a blogomat és dolgozok egy történeten.

Kilenc körül elcsendesedik a kolostor és általában tíz körül már én is ágyban vagyok.