Menü képekkel

2011 július 17. | Szerző: Fóti Péter |

Hétkor reggeli. Ez a kedvenc étkezésem a kolostorban! Frissen sült tibeti kenyér – nagyon finom, tejes-tea – szintén, és valami. A valami vagy párolt bab vagy párolt csicseriborsó vagy semmi, de ilyenkor lehet kérni kis mogyoróvajat vagy lekvárt a kenyérre.

Délben ebéd. Az unalmas ételek közt ez az, ami a legunalmasabb: rizs, valami megfőzött zöldség (gyenge szabdzsi másolat) és dal. A dal az itteni lencseleves. Mindennap ugyanazt kapjuk.

Este hétkor vacsora. Leves tésztadarabkákkal vagy külön leves – külön tészta. Én megmondtam már az elején, hogy úgy főznek mint én… Nagy néha kapunk egy finom zöldséges rizses kaját (ld fotó lent), de ez is inkább csak rizs, ez az egy kaja van valamennyire fűszerezve.

A szakácsok eszméletlen jó fejek! (hátha olvassák a blogot, jobb velük jóban lenni) Mint kiderült, nem ők tehetnek az ízekről – ööö az ízek teljes hiányáról – pontosan meg van szabva mit főzzenek, mégpedig azért, mert nincs lehetőség a különböző korosztálynak mást és mást főzni, mindenki ugyanazt kapja, a kicsiknek (4-5 évesek) pedig árt az erős fűszer.

És akkor jöjjön az, amiért érdemes felkelnem! : )

Megismerkedtem Ritával. Rita nepáli és több előnyös tulajdonsága mellett van egy nagydarab tibeti férje is. Ez azért lényeges, mert a férj Rita isteni főztjének köszönhetően lett nagydarab. Nyitottak egy kis kifőzdét a tibeti faluban (a menekülttáborban) és itt kapni a legfinomabb tibeti ételeket. 

Ritát mindenki ismeri – nem úgy – úgyhogy itt nála aztán lehet ismerkedni rendesen! Mostanában a falu általános iskolájának tanárával szoktam dumálni, aki egy tibeti könnyűzenei csapatot is vezet. Na jah, ez Nepál!